A bejegyzést készítette Hozzászólás most!

Találd meg, melyik spirituális út illik a személyiségedhez!

spirituális út

A mai posztban a korábban ismertetett 6 személyiségtípusnak leginkább megfelelő 6 spirituális út bemutatását hoztam. Ezzel inspirációt és egy új, izgalmas perspektívát szeretnék nyújtani neked arra, hogy bontakoztasd ki személyiségedet, és találd meg benne a fejlődési lehetőségeidet.

A fejlett spirituális intelligenciához több út vezet. Érdemes akár az összeset kipróbálni, hiszen mindegyikben tanulhatsz valamit:

  • hogyan kell a hagyományokat és a szabályokat értelmesen követni;

  • hogyan kell mélyen és feltétel nélkül szeretni;

  • hogyan lehet úgy vezetni, hogy azzal az embertársaidat szolgálod.

Mindegyik jó ösvény, csak abban különböznek, hogy melyik személyiségtípushoz illenek jobban. Zohar és Marshall elméletében mind a 6 személyiségjegyhez kapcsolódik egy spirituális út, ami a leginkább illeszkedő fejlődési lehetőségeket tartogatja.

Ez az út csak a szavak szintjén tűnik elvontnak, valójában egy olyan szemszög, ami a legapróbb hétköznapi cselekedeteidet hatja át. Ami apró cselekedetekből az élet összeáll.

Ezt a hegyet mindennap megmásszuk, nemcsak olyankor, amikor elvonulunk a természetbe meditálni, vagy megnézünk egy gyönyörű naplementét. A spiritualitás mindennapi dolog.

Lássuk, melyik személyiségtípushoz milyen spirituális út passzol a legjobban.

A konvencionális típus spirituális útja

Az engedelmes, hagyománytisztelő személyiség alapja a csoporthoz tartozás. Ez a típus rendezetten végzi a munkáját és kötelességtudó. Tiszteli és kedveli közössége tradícióit, belesimul a szokásaikba. 

Ám gyakran csak azért megy a tömeggel, mert ezt szokta meg és nem azért, mert érti a közössége motivációit és azonosul vele. A spiritualitás segít abban, hogy ne csak megszokásból, unalomból igazodj a csoportodhoz, ne vakon kövesd, hanem azért, mert találsz benne szellemi fejlődési lehetőségeket, és mert olyan értékek, szabályok követését várja el tőled, amit magad is helyesnek ítélsz.

Ha ehhez a típushoz tartozol, tedd fel magadnak a kérdést:

  • Milyen csoportokhoz tartozol szívesen: a családhoz, a munkaközösséghez, egy hobbikörhöz?
  • Kötődsz az elveikhez, szívesen részt veszel a rituáléikban? Miért?

És figyelj oda a típusod gyengeségeire, lehetséges spirituális torzulására. Ez a fanatizmus, a vakon követés lehet vagy a nárcizmus. A torzult konvencionális személyiség empátiátlan, felsőbbrendűnek képzeli magát másoknál, a tömeg csodálatára vágyik. Csoportra azért van szüksége, hogy rajongókra leljen benne, akiktől megkapja a vágyott elismerést. Igazi, mély kapcsolatokra és a másokhoz való őszinte odafordulásra nem képes, csak magával foglalkozik.

Hagyománytisztelő személyiség vagy? Ha felfedezed magadban a túlzott csodálatra vágyást vagy a cél és ok nélküli, értékekhez, szokásokhoz őszintén nem kötődő csoporttagságot, a spirituális fejlődést ezek mentén kell elkezdened.

Spirituális út a társaságkedvelő személyiség részére

A nagy intimitás-igényű, szociális személyiség útja az értő gondoskodás és a mély szeretet. Az anyák útja ez, de nemcsak szülői minőségben. Gyakori ez a típus pl. a tanári vagy az ápolói pályán. A lényeg a terelgetés, gondoskodás, gyógyítás; mindennek eszköze a türelem, a szeretet.

Ha fejlett a spirituális intelligenciája, akkor

  • mások igazi szükségleteit, szeretet- és gondoskodás-igényét látja, és erre reagál.

  • nem saját vágyainak beteljesítését várja gyermekétől, hanem a gyermekében lévő lehetőségek kibontakozását segíti.

  • megkeresi a másikban a jót (akkor is, ha elsőre a rossz szembetűnőbb), hogy legyen mit pozitívan visszatükrözni.

Ha viszont nem fejlett a spirituális intelligenciája, akkor a társaságkedvelő típus

  • birtokol és elnyom. Nem bízik a másik erőforrásaiban, ezért maga oldja meg helyette a problémát. Nem a hálót adja a másik kezébe, hogy megtanuljon halászni, hanem kifogja neki a halat.

  • ráerőszakolja a saját gondoskodás iránti vágyát másokra. Törődése önmagáról szól, nem a másikról. A saját igényét elégíti ki, nem a másikét.

  • elhanyagol.

  • szélsőséges spirituális gyengeség esetén eluralja a gyűlölet, a bosszú, a féltékenység, vagyis amikor a szeretete a leginkább rombolóvá válik.

Ha társaságkedvelő típus vagy és szeretnél spirituálisan fejlődni, tedd fel magadnak a kérdést:

  • Hány szeretteddel vagy képes mély, meghitt beszélgetésekre?
  • Kiknek szeretnél és tudsz többet adni annál, mint amit most adsz?
  • Van valaki, akit elhanyagolsz, pedig azt súgja a szíved, hogy több figyelemre volna érdemes?

A kutató személyiség spirituális útja

A kíváncsi, felfedező személyiség útja a tudásé, hiszen a tanulás szeretete vonzza, és a megismerni akarás hajtja előre az életben. Tipikusan a tudósok, kutatók domináns személyiségjegye.

A spirituálisan intelligens kutató személyiség

  • Folyamatosan értékeli a tapasztalatait, amiket tág összefüggésekbe is tud helyezni.

  • Pontosan tudja, hogy mit akar megérteni, és képes az érem mindkét oldalát megnézni.

  • Törődik azzal, hogy magányigénye ne uralja el a mindennapjait. Érdeklődik a családja és a barátai iránt, akikre szán időt a nagy kutatások mellett.

  • Morális elveit nem adja fel akkor sem, ha azok gátolják az eredményeit.

kutató személyiség, spirituális út
Erről a típusról egyből Quinn Mallory jutott eszembe. Nem tudom, nézted-e vagy emlékszel-e a Sliders című sorozatra. Ebből is arra a jelenetre, amikor bezárkózva az alagsori lakrészébe, elzárva magát a külvilágtól megszállottan, lázasan a kvantumfizika kutatásaiba mélyedt, hogy feltalálja a dimenzióutazást.

Természetesen neki is vannak árnyoldalai:

  • A felfedezéseknek, eredményeknek alárendeli a morális elveket. Ki akarja elégíteni a tudás hatalmára éhes személyiségét, és ezért bármire képes, mivel a cél szentesíti számára az eszközt.

  • Egész életét egy jelentéktelen részlet kutatásának, egy apró-cseprő eredmény megszerzésének szenteli. Erre az egy dologra szűkül be a világa.

  • Nem tud átfogó tudást létrehozni. Kihasít egy szeletet a tortából, mintha az nem tartozna egy nagyobb egészhez. Elszigeteli ezt a szeletkét a többitől, és boncolgatja - várva a nagy (valószínűleg soha el nem jövő) eredményt.

  • Mindent kizár a racionalitáson kívül. Csak azzal dolgozik, ami mérhető, a bölcsességével nem.

  • Csak a munkájának él, elhanyagolja emberi kapcsolatait.

A kutatónak kifejezetten nehéz megtalálnia az egyensúlyt a munka – magánélet és az eredményorientáltság – etikus kutatás között. Fel kell magának tennie a kérdést, hogy mire kíváncsi igazából, így nem fog jelentéktelen eredmény után vizsgálódni. Be kell vonnia belső tudását a logikus gondolkodásába, és óvakodnia kell attól, hogy elvesszen a részletekben.

A művészlelkeket fejlesztő spirituális út

Ez a típus kreatív és ösztönös. Lételeme, hogy alkosson, teremtsen valami olyat, ami előtte még nem létezett. Ne csak tárgyakra gondolj, hanem bármilyen megoldásra vagy lehetőségre, hiszen a kreativitás nem egy hobbi, hanem egy életforma.

Pozitív és negatív művészet

Ha saját célra, egóból alkot, azzal önmagát gyógyítja (vannak ilyen terápiás lehetőségek is, ha szó szerint vesszük a művészetet, akkor a művészetterápia). Ha viszont másokat szeretne szolgálni, akkor érzelmeket, értékrendet ad át a munkásságán keresztül, ami az emberek életét örömtelibbé, mélyebbé teszi.

Sajnos van árnyoldala: ez az önpusztító magatartás, amiben a kreativitás saját maga ellen fordul és életellenessé válik. A negatív művész a rosszat és a visszataszítót akarja megmutatni a világnak, mert negatív lelki állapotából következően ez a múzsája.

Alacsony spirituális intelligencia szinten a művésznek a negativizmus képviselésén, a depresszión kívül az öncélúság lehet árnyoldala. Az a művész, aki nem tud úrrá lenni a káoszon, csak a lázadás öröméért lázad a tömeg ellen, de nincs igazi célja az egyediséggel, az öncélú, és művészete nem szolgál semmit.

Ez a spirituális út illik hozzá

Művészi célja, hogy a káoszból egy új rendet teremtsen, ám meg kell tapasztalnia a mélységet és a magasságot. A legnagyobb kihívás számára, hogy ne féljen ettől a mélységtől, bármilyen sötétnek is tűnik. A fejlettség magasabb fokán olyan fájdalmakkal és veszélyekkel is szembeszáll, amiket más típusok elutasítanak.

De el kell fogadnia, hogy minden kreativitás a káosz határán születik meg: az öröm a kétségbeesés, a fény az árnyék, az ismerős az ismeretlen határán. A művészléleknek muszáj ezen a határon mozognia, belépnie a szélsőségek konfliktusaiba a fejlődéshez, különben spirituálisan gyenge marad.

Művészi típus vagy?

  • Lépj be a konfliktusokba, és engedd szabadjára a fantáziádat.
  • Fogalmazd meg pontosan, hogy milyen érzelmet szeretnél kifejezni az alkotásaidon keresztül. Többféle eszközzel is meg tudod ezt tenni?
  • Foglalkozol mások alkotásaival is, keresel hasonló indíttatású művészeket és megismered őket? Mit tudsz ezekből a kapcsolatokból önmagadról tanulni?

Ez mind nagyon fontos kérdés a spirituális úton egy művész számára.

A realista személyiség és a spirituális út lehetőségei

Ez a típus nem szereti az érzéseit kifejezni, főleg beszélni róla, ami miatt kissé kőszívűnek és zárkózottnak tűnhet. Viszont tele van ambíciókkal és imád versenyezni. Nagyon gyakorlatias, ragaszkodik a jól bevált, hatékony napi ritmusához.

Ha realista vagy, ezek a nehézségek ismerősek lehetnek számodra:

  • Érzelmeidet terhesnek érezheted. Csak bajt hoznak rád, úgyhogy inkább eltávolítod magad tőlük, és helyettük is kizárólag a magad kis apró-cseprő dolgaival foglalkozol.

  • Versenyszellemed csak a saját érdekeid miatt hajtanak előre, és nem tudsz csapatban dolgozni.

  • Szélsőséges esetben önutálatot érezhetsz. A realista ugyanis hajlamos lehet arra, hogy teljes mértékben negatívan viszonyuljon önmagához, hogy ne találja meg magában a szeretni való oldalát.

A spirituális fejlődés iránti vágyad akkor jelenik meg, amikor nem elégít ki az életed, amikor nagyon, de nagyon hiányzik valami. Ha realista típus vagy, talán akkor jön el ez a pont, amikor kínzóvá válik számodra a magány, az érzelmi sivárság. Vagy például ha elkezdi untatni a saját beszűkült világod, érdeklődési köröd.

Merre haladj, ha magadra ismertél?

  • Közösségépítés

    Ki kell tágítanod horizontodat, a számodra elégedettséget nem hozó egyéni érdekeiden túl meglátni másokét. Ezeket a közösségi értékeket kell előtérbe helyezned.

  • Empátia elmélyítése

    Gondold végig, hogy kinek a helyébe tudnád beleképzelni magad. Játssz végig a képzeletedben néhány szerepcserét ismerőseiddel: milyen lenne, ha te volnál ők és ők volnának te. Így próbálj meg közelebb kerülni a másokkal való együttérzéshez.

A vállalkozó típus spirituális útja

A vállalkozó típus szolgál és vezet – családot, munkahelyet, társadalmat. Ő az, aki képes lelkesíteni, befolyásolni az embereket, felébreszteni bennünk azt a motivációt, ami őt magát is motiválja.

Ha spirituálisan fejlett, akkor nagyon jó vezető válik belőle, mert meg tudja mutatni a haladás irányát másoknak, el tudja vezetni őket egy jobb világ felé, miközben nem él vissza a hatalmával. Nem saját érdekei miatt gyűjt követőket, hanem azért, hogy mások életvitelén, gondolkodásmódján javítson. Gondolj pl. Gandhira és Martin Luther Kingre.

Az a vállalkozó típus, aki nem fejlesztette ilyen mértékben a spirituális intelligenciáját, de nem is hanyagolta el teljesen, szintén a közösséget szolgálja, de még nem tudja olyan jól szolgálni, mint a fent említettek. Értékei nemesek, de csak a meglévő lehetőségeket nyújtja követőinek, újakat nem tud felfedezni. Bizalmat kelt a közösségben, de nem tudja igazán inspirálni. Még tovább kell fejlődnie, hogy kibontakoztassa a személyiségét spirituális értelemben is.

Ha pedig kifejezetten alacsony a spirituális intelligenciája, akkor a meggyőző kiállását, karizmatikus egyéniségét arra használja, hogy saját céljai érdekében manipulálja az embereket. Nem jóra használja a hatalmát, és zsarnokká válhat. Ilyenek a korrupt vezetők, illetve a legszélsőségesebb példa nyilván Hitler, aki mindenkinek egyből eszébe jut erről a személyiségtípusról.

Elnyomó diktátor nemcsak nagy közösségekben fordul elő, lehet ilyen egy szülő, aki egy icipici közösséget (egy négy-öttagú családot) vezet nagyon rosszul vagy egy munkahelyi vezető. Neki nagyon sokat kellene még fejlődnie, hogy adottságait pozitívan használja.

Legjobb kérdéseid a fejlődéshez

Ha magadra ismertél ebben a személyiségtípusban, és úgy érzed, szeretnél spirituálisan fejlődni, hogy jobb vezető legyél a cégednél vagy a sportcsapatodban, vagy inspirálóbb szülő lenni, vagy olyan ember, aki jobban tud hatni az emberekre valamilyen közérdekű cél megvalósításáért, vagy bármilyen vezetői szerepben ösztönzőbb és szolgálatkészebb tudj lenni, akkor fordulj befelé egy kicsit, zárd ki a zavaró tényezőket, és gondold végig:

  • Ki tudsz állni olyan ügyekért, amikben rajtad kívül egyelőre kevesen hisznek?
    Hogyan?

  • Meg tudsz barátkozni azzal, hogy bizonyos körökben nem leszel népszerű? Hogy lesznek az ügyedet ellenzők vagy téged kinevetők vagy olyanok, akik szeretnének a helyedre lépni, mert szerintük alkalmasabb vezetők volnának nálad?

  • Hogyan fogod kezelni ezeket a konfliktusokat?

  • Van elképzelésed arról, milyen egy közösség ideális élete?
    Milyen értékek mozgatnak egy ideális közösséget?
    Fel tudnád ezt építeni és megismertetni, elfogadtatni másokkal a szükséges szabályokat?

  • Ismered az emberek belső motivációit?

Bármelyik spirituális út is a tiéd, nagyon izgalmas! És bármelyik személyiség is legyél, hihetetlen lehetőségeket tartogat a kibontakoztatása! Előre!

Felhasznált irodalom

Danah Zohar – Ian Marshall: SQ Spirituális intelligencia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .