A bejegyzést készítette Hozzászólás most!

Az ásványok gyógyhatása színek szerint – 7. rózsaszín kövek

rózsaszín kövek

A színek és ásványok sorozat e részében a szeretet, a megbocsátás, a gondoskodás ásványairól lesz szó a spirituális, a pszichológiai és a kulturális jelentésük és a fizikai gyógyhatásuk mentén. Ezután a rózsaszín kövek legfontosabb darabjait be is mutatom.

Rózsaszín kövek az ezotériában

Lélek, tudat, spiritualitás

  • Elsődlegesen a feltétel nélküli, önzetlen és mindenre kiterjedő szeretet valamint a megbocsátás kapcsolódik hozzájuk.

  • Az összetört szívek megmentőinek tartják őket, de nemcsak a szerelmi bánat enyhítésében, hanem bármilyen veszteség, trauma oldásában is támogathatnak.

  • A vörös szenvedélyessége, magas energiaszintje és a fehér tisztasága is megtalálható bennük, ám gyengédebb, romantikusabb hatásúak, igazi gondoskodó kristályok ők.

Test

Mint minden ásványnál, így a rózsaszín kristályok esetében is tapasztaltak fizikai hatásokat is a kristálygyógyászok. 

  • A rodonitot vérzéscsillapításra, a törékeny, vékony csontok megerősítésére, a már hegesedő seb gyógyítására (beleértve a seb okozta fájdalom csökkentését) illetve fogínygyulladásra javasolja dr. Csomai Zita.

  • A rodokrozit a vérkeringés, a veseműködés és az emlékezet javítására valamint méregtelenítésre lehet alkalmas.

  • Judy Hall a kunzit esetében úgy találta, idegrendszeri problémák (pl. epilepszia) okozta tünetek enyhítésében, a szívizom erősítésében és ízületi fájdalmak csillapításában jó segítő.
    A rubellitet vitalizáló, méregtelenítő, vérkeringést serkentő hatású kőnek tartja, emellett a szív, az emésztőrendszer, a lép, a máj működését javíthatja, és akkor is jól jöhet, ha megfáztál.
    Termékenységi problémákra a rózsakvarcot és a thulitot javasolja.

A rózsaszín kulturális, pszichológiai jelentései

  • Nagyon pozitív, bájos színnek tartjuk. Ugyanúgy megvan benne a szerelem és az erő, mint a vörösben, ám a hivalkodás, az agresszió, a veszély helyett a gyengédség jut eszünkbe, ha meglátjuk valahol. Telítettebb árnyalatai szinte vibrálnak, míg az áttetszőbb, pasztellesebb változatai megnyugtatnak.

  • A nyugati kultúrában a kislányok színe, míg a kisfiúké a kék. Ez a hagyomány az utóbbi években erőteljes kopásnak indult, de még mindig említésre érdemes, még mindig elsősorban a nőkhöz kapcsolódik, így pl. a mellrák elleni küzdelmet szimbolizáló szalag is rózsaszín.

  • A keresztény hagyományok szerint az adventi időszakban az örömöt képviseli, ezt a gyertyát a harmadik vasárnapon gyújtjuk. Ez egybevág az ezoterikus szemlélettel, amiben a rózsaszín köveket tisztának és pozitívnak, örömöt hozónak tartjuk.

  • Több rózsaszín kristály (kunzit, rodokrozit, rózsakvarc) kapcsolódik a kínai öt elem közül a tűzhöz, aminek pozitív tulajdonságai között megtaláljuk az életörömöt, a jószívűséget, a kedvességet. A rózsaszín kövek jó részét (rózsakvarc, kunzit, rózsaopál) közérzet-javító, antidepresszáns kőként ismerjük.

rózsaszín kövek, rózsaszín árnyalatok
A rózsaszín néhány árnyalata.

Rózsaszín kövek közelebbről

Rózsakvarc

A rózsakvarc jelmondata talán ez lehetne: többet gyengédséggel, mint erőszakkal. A segítőkészséget, az empátiát, az általános és az önszeretetet erősíti benned. Érzékenyebbé és nyitottabbá tesz a világra. Termékenységfokozó és szíverősítő kőként ismert. Személyes tapasztalatom a finomság, a női lélek szépségének ápolása, a nyugodtságból fakadó őserő a rózsakvarccal kapcsolatban.

Kunzit

Kellő alázatot tanulhatsz tőle, de ez szolgálatkészség, nem pedig szolgalelkűség. Érzelmi elköteleződésedet és empátiádat fejlesztheti, léleknemesítő kő. Ihletett élethez segíthet, élénkítheti a megérzéseidet és az emlékeidet. Elfogadásra tanít önmagaddal és másokkal szemben.

Thulit

thulit

Kicsit közel áll már a vörös kövekhez – nemcsak a külsejében erőteljes, de tulajdonságaiban is. Az élet élvezetét, a kalandszeretetet, a romantikát, az érzékiséget fokozhatja benned. Kíváncsi, kreatív és bátor leszel a közelében az ezotéria tapasztalatai szerint.

Rózsakalcedon

A kalcedon kevésbé ismert változata, leggyakrabban a kék kalcedonnal találkozunk. A rózsaszín fajta igen nyitottá tehet az újdonságokra, felébresztheti a kíváncsiságodat. Melegszívűvé, megértővé, odaadóvá tehet. Belső békédet, bízni tudásodat erősítheti, és elevenséget hozhat a mindennapok hangulatába.

Rodokrozit

Aktív, eleven, lelkes, örömteli és szeretetteljes, mint a többi rózsaszín  kristály. Úgy tartják, spontaneitással, lendülettel, ötletekkel vértezi fel viselőjét. A dinamikus, kreatív, ambíciókkal teli személyekhez különösen illőnek találom. Az az érzésem vele kapcsolatban, hogy a hasznos, pozitív célok elérésében segít: egyrészt megadja a kellő aktivitást, tettrekészséget, másrészt nem engedi, hogy a siker érdekében etikátlanul viselkedj. Nagyon pozitívan visz előre olyan dolgokban, ami nem csak saját érdekeidet, hanem másokét is szolgálja.

Rodonit

Az ő megjelenését igen különlegesnek tartom, hiszen kissé mosott, törtebb színei vannak, egyes darabok távol állnak a rózsaszíntől, így igen változatos a külseje. Aki túl babásnak, túl finomnak tartja a rózsaszínt, ez egy megfelelő választás lehet számára.

Spirituálisan a megbocsátás, az emberek közötti béke, az önszeretet, egymás kölcsönös megértése kapcsolódik hozzá. A sérült barátságok rendbetételéhez, a helyes, higgadt konfliktuskezeléshez is kérheted a segítségét. Nagyon hasznosnak tartják traumák idején: támogathat abban, hogy ne veszítsd el a fejedet, ne ébredjen fel benned bosszúvágy, ha valaki sérelmet okozott. Ha szeretnéd begyógyítani régóta dédelgetett sebeidet, szintén fordulhatsz hozzá.

Rubellit

A turmalin vöröses rózsaszín változatát viselve eltökélt, szorgalmas és alkalmazkodóképes lehetsz. A rózsaopálhoz hasonlóan emberi kapcsolataid ápolása és a társasági élet iránti igényedet erősíti.

Rózsaszín kövek a Ju'line ékszerekben

Felhasznált irodalom

Michael Gienger: A kristálygyógyászat tankönyve

Elke Lopes: Ezoterikus kristálygyógyászat

Judy Hall: Kristálybiblia

Dr, Csomai Zita: Gyógyító kristályok

https://pszichozona.hu/szinpszichologia/​

Az ásványok gyógyító hatásai ezoterikus hagyományokon, tapasztalatokon és hiten alapulnak.
Egyetlen esetben sem helyettesíthetik a tudomány kínálta gyógymódokat.
Tekintsünk rájuk kiegészítő terápiaként.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .